Fronius Wattpilot
A Wattpilot minden elektromos jármű vezetője számára használható, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e saját napelemes rendszerrel. Könnyű telepíteni és a piacon megtalálható azon kevés termékek egyike, amely képes váltani az egy- és háromfázisú többlet töltés között, lehetővé téve a napelemes rendszerből származó energia maximális kihasználását.
„A Fronius Wattpilot egy intelligens töltési megoldás, mely maximálisan függetleníti az elektromos jármű vezetőjét és lehetővé teszi a jármű lehető legalacsonyabb költségen való töltését” nyilatkozta Martin Hackl, a Fronius International GmbH Solar Energy üzletágának globális igazgatója. „A telepítők és az ügyfelek számára is egyszerűen kezelhető e-mobilitási megoldást akartunk kifejleszteni, és ez sikerült is – a Fronius Wattpilotot könnyű telepíteni, üzembe helyezni és használni is” tette hozzá.
Még akkor is ajánlott már most elgondolkozni a megfelelő töltési megoldáson, ha az elektromos jármű vezetője még nem rendelkezik napelemes rendszerrel, mert a napelemes rendszerrel együtt nem minden készülék képes intelligens módon üzemelni. „A Fronius Wattpilot már most lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy a saját maguk által előállított napenergia használatával töltsék fel elektromos járművüket” tájékoztat Martin Hackl.
Intelligens és rugalmas
Minden elektromos autóhoz kiváló töltési megoldás!
A fronius Wattpilottal olyan, intelligens töltési rendszert használhat Ön is, vagy kínálhat ügyfeleinek, ami bármilyen elektromos autó töltésére megfelelő lehet.
Használja ki ezt a rugalmas és fenntartható töltési lehetőséget, a kétféle töltési módnak köszönhetően a Wattpilot minden elektromosautó tulajdonos számára maximális függetlenséget kínál, és minden igényt kielégít.
Wattpilot Home:
- Helyhez kötött töltési rendszer otthoni használathoz.
- Függőlegesen rögzíthető, bel- és kültéren egyaránt használható, helyhez kötött rendszer.
- Egyféle teljesítményosztályban kapható.
Wattpilot Go:
- Rugalmas töltési rendszer otthoni és útközben való használathoz.
- Függőlegesen rögzíthető, bel- és kültéren egyaránt használható, levehető és hordozható rendszer.
- Kétféle teljesítményosztályban kapható.
Költséghatékony töltési lehetőség
A Wattpilot lehetőséget biztosít ügyfelei számára, hogy különösen költséghatékonyan töltsék elektromos autóikat.
Éjjel, és amikor jelentős mértékű nap- és szélenergia áll rendelkezésre, általában kedvezőbb az áramdíj, ennélfogva ilyenkor érdemes az elektromos autót tölteni.
A Solar.wattpilot alkalmazás segítséget nyújt az áttekinthetőségben, valamint tökéletes rugalmasságot nyújt az intelligens töltési rendszer minden egyes felhasználója számára.
Elektromos autó töltés a Go-e töltőivel
A go-e egy, az UNESCO Világörökség részét képező karintiai (Ausztria) Nockberge Bioszféra Park közelében található fiatal zöldtech-cég, amely számára a fenntartható folyamatok megvalósítása rendkívül fontos.
Szeretnének hozzájárulni a 2015-ös párizsi éghajlatvédelmi egyezmény céljainak eléréséhez és felülmúlásához, a már megtett és még tervben lévő intézkedéseikkel. Ehhez viszont az szükséges, hogy mindenki kivegye a részét a CO2 kibocsátás jelentős csökkentéséből, például az elektromos autózással.
A vállalat elkötelezett a környezetvédelem iránt, a fenntartható folyamatok megvalósítása rendkívül fontos számukra. A szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében a vezetés, termelés, kezelés és fejlesztés során 100%-ban zöldáramot használnak.
A termékeiket hosszú életciklusra tervezik, ezért jövőorientált funkciókat integrálnak hozzájuk, valamint over-the-air frissítéseket biztosítanak. A csomagolást és szállítást is környezetbarát módon CO2 semlegesen oldják meg. Ha felkeltette érdeklődését, tekintse meg a részletesebb ismertetőt a nálunk elérhető go-e töltőről.
A PV-SUN garantáltan a legjobb napelem rendszert szállítja Önnek. Legyen szó napelem panelről, vagy napelem inverterről, hőszivattyús fűtésről egyaránt!
Küldje el ajánlatkérését, és felvesszünk Önnel a kapcsolatot!
Ügyfeleink mondták
Legfrissebb cikkeink

Tőzsde piaci értékesítés a szaldó után, bruttóban
Tudtad, hogy a szaldó után is lehet jól járni napelemmel? Bemutatjuk, hogyan értékesítheted a megtermelt áramot piaci áron, aggregátor partneren keresztül, havi eurós bevétellel – és hogyan segítünk minden adminisztratív lépésben.
Tovább olvasom
Bruttó elszámolás: Mit érdemes tudni, és hogyan lehet csökkenteni a veszteségeket?
A bruttó elszámolás jelentősen csökkenti a napelemes rendszerek megtérülését, hiszen a megtermelt és a felhasznált energiát már nem kilowattórában, hanem forintban számolják el. Cikkünk bemutatja, hogyan lehet elkerülni a veszteségeket: tőzsdei értékesítéssel, akkumulátor telepítésével, okos önfogyasztás-vezérléssel vagy inverter szabályozással. Tudja meg, melyik megoldás illik legjobban a rendszeréhez!
Tovább olvasom
Ünnepi Nyitvatartás
Kedves Ügyfeleink, Partnereink! Cégünk 2024.12.19-ig a szokásos nyitvatartással elérhető. 2024.12.21-2025.01.06-ig ZÁRVA leszünk. 2025.01.06-07-én leltár miatt korlátozottan leszünk elérhetőek. 2025.01.08-tól pedig újult erővel kezdjük a 2025-ös évet. Kellemes Ünnepeket Kívánunk! PV-SUN és Greewer szuperhős csapata
Tovább olvasom