Napelem rendszer telepítés, ötlettől a megvalósításig 2. rész

A cikkünk előző részében bevezettünk a napelem rendszer telepítés folyamatának első szakaszába, amikor megszületik a gondolat, szeretnél egy napelem rendszert. A második részben pedig bemutatom, hogy a szerződés aláírásától kezdve milyen fontos lépcsőfokokat kell bejárnia az ügyfeleinknek.

Tehát az első részben ott álltunk meg, hogy megkötjük a szerződést. A lényegi munka pedig tulajdonképpen itt kezdődik.

3. lépés: Szerződéskötés

Mint minden hivatalos eljárásnak, így a napelem rendszer telepítésnek is megvan a maga hivatalos eljárási módja. Hiszen az áramszolgáltatóval fennálló szerződés módosítására van szükség, de persze előtte az engedélyeztetés és az egyéb kommunikációs folyamatok is még előttünk állnak.

A szerződéskötés az ügyfelek szempontjából azért számít mérföldkőnek, mert ez az első alkalom, amikor a pénztárcáért kell nyúlni. Mi a PV-SUN Kft-nél a szerződéskötéskor egy 100 000 forintos ügyintézési díjat kérünk, de ez alapvetően cégenként eltérő lehet. Amit itt érdemes megjegyeznünk, hogy mi itt már javában dolgozunk Neked, hiszen az előző cikkben leírt folyamatokban már teljeskörű segítséget nyújtunk, hogy az ügyintézés gördülékeny legyen. És hidd el, ez nagyban a mi érdekünk is!

A napelem telepítés folyamatának egyik legkiszámíthatatlanabb része a szerződéskötés után következik! Hogy miért?

Mert hosszas kommunikáció kezdődik az áramszolgáltatóval, ahol minden beküldött dokumentum megválaszolására 30 napja lesz a közmű szolgáltatónak. Ezt az időt pedig elég rapszodikusan használják ki.

4. lépés: Napelem rendszer tervezési fázis

Kicsit félrevezető lehet ez a pont, mert összességében a tervezési fázis már akkor megkezdődik, amikor Te felkeresel minket. Azonban a napelem telepítéséhez szükséges hivatalos dokumentációs folyamat itt kezdődik.

Tehát miután leszerződünk az ügyféllel,

  • mi küldünk egy engedélykérést a szolgáltató felé, amelyben jelezzük az igényünket a napelem rendszer telepítésére.
  • Erre válaszként megkapjuk a szolgáltatótól, hogy milyen pontos adatokra van szüksége, tehát egy adatbekérőt.
  • Ebben az adatbekérőben általában a napelem rendszerhez szükséges ingatlan adatokat, illetve szerződéses adatokat kérnek be.

A napelem rendszer telepítési folyamat ezen szakaszában tehát a mérnökeinken a sor, hogy elindítsák a procedúrát. A fent említett adategyeztetés után tehát elküldjük az engedélykérelmet a szolgáltató részére, akinek hivatalosan 30 napja van a válaszadásra.

Itt bizonyára felmerül Benned a kérdés, hogy ez valóban 30 nap és lehet-e ezen valahogyan csökkenteni ezt a 30 napot?!

A válaszunk sajnos az, hogy nem! Nekünk, más napelemes cégekhez hasonlóan, semmilyen formában nincs ráhatásunk az áramszolgáltatónál zajló folyamatokra. Sem az elbírálás, sem a folyamat gyorsítása szempontjából. Aki mást állít az jogosulatlan előnyszerzéssel törvénysértést követ el!

Ha a minden adat helyesen került kitöltésre (ingatlantulajdonosok, mérő gyáriszámok),  99,9%-ban pozitív a döntés. Ekkor a szolgáltató egy ún. MGT-t (műszaki-gazdasági tájékoztató) fog visszaküldeni. Ez az MGT dokumentum lesz a napelem rendszer telepítésének alapja. Tulajdonképpen ez a dokumentum arról szól, hogy az áramszolgáltató megkapta az engedélykérést, megvizsgálta és megfelelőnek ítélte a követelményeiknek.

A 0,1%-os elutasítási arány a legszélsőségesebb esetekre vonatkozik. Leginkább a tanyavilágban szokott ez gondot okozni, illetve az egy fázissal rendelkező családi házak esetén. Az egy fázisnál a gondot az szokta jelenteni, hogy a szolgáltató csupán 2,5 kW-os rendszer teljesítményig engedélyezhet. Azonban mi ezekre már fel vagyunk készülve, így az elutasítások száma minimális szintre van szorítva.

Amennyiben mégis elutasításra kerül egy beadvány, akkor sincs ok az aggodalomra, a válaszban mindig van indoklás is, amelyben javaslatot tesznek a módosításra. Ezért, ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor is biztos lehetsz benne, a második beadványt már el fogják fogadni.

A pozitív elbírálás után kissé felgyorsulnak az események, ami a napelem telepítést illeti. Amikor megérkezik az MGT, akkor az abban foglaltak szerint a mérnökünk készít egy tervdokumentációt. Ez 1-2 napnál többet nem szokott igénybe venni. Viszont az a dokumentáció ismét beküldésre kerül a szolgáltatóhoz, újbóli elbírálásra és engedélyezésre. Megint 30 nap.

Ennyi ideje lesz ismételten az áramszolgáltatónak, hogy megadja a végső jóváhagyást és elkezdhessük a napelem telepítést.

Ilyenkor már az ügyfeleink tűkön ülve várják, hogy a napenergia felhasználásával pénzt tudjanak spórolni és végre kiválthassák az áramszámlájukat.

Ismered azt a mondást, hogy az ördög nem alszik? Erre az időszakra is igaz ez, hiszen még ebben a fázisban is előfordulhat az, hogy a szolgáltató mégis elutasítja a napelem telepítés engedélyezését. Persze nagyon ritka, de már találkoztunk ilyen esettel, így nem mondható kizártnak az elutasítás.

Amikor megkapjuk az engedélyt, akkor egy újabb lépéshez érünk. A szerződésünk következő pénzügyi teljesítése itt következik. Ami azt jelenti, hogy a fennmaradó teljes összeg (ugye a szerződéskor 100 000 forintot már kifizettél) 75%-a kerül kifizetésre társaságunk, a PV-SUN Kft. részére.

Végre elérkeztünk ahhoz a részhez, amikor az ügyfél végre hátra dőlhet. Megérkezik a pecsétes jóváhagyás a szolgáltató részéről, elkezdődhet a napelem rendszer kiépítése. Mivel, mi a PV-SUN Kft-nél nagy raktárkészlettel rendelkezünk, így Neked az engedély megérkezésétől számítva néhány napon belül fel is telepítjük a napelem rendszert.

Ez azt jelenti, hogy amikor megkapod a jóváhagyást, addigra nekünk már minden tárgyi eszköz a rendelkezésünkre áll a napelem telepítéshez.

Tehát ideális esetben a papírok kézhezvételétől számított következő napon kimegyünk, felszereljük a napelem rendszert, elvégezzük a próbaüzemet és beküldjük a készrejelentést.

Itt még fontos tisztázni néhány apróbb lépést, mint a próbaüzem, vagy a készrejelentés.

A próbaüzemet minden esetben el kell végeznünk a telepítést követően, hogy megbizonyosodjunk arról, a napelem rendszer tökéletesen működik. Ez a próbaüzem megmutatja az esetleges hibákat, és lehetőséget ad az azonnali orvoslásukra, ha gond adódna. Amint a próbaüzemmel végzünk és mindent rendben találunk, akkor elkészítjük az ilyenkor szükséges dokumentációt, egészen pontosan a készrejelentést. Ezt kell beküldeni ismételten a szolgáltató felé, hogy lássák, elkészült a munka. Ebben a fázisban jön el az ideje annak, hogy kiegyenlítésre kerüljön az utolsó vételárrész is. Ezzel zárul le az általunk vállalt szerződési kötelezettség, a mi munkánk itt ér véget, hiszen a napelem rendszer éles és működőképes.

FONTOS, a napelem rendszer ilyenkor viszont még nem használható!

És bár azt írtam kicsit feljebb, hogy hátradőlhetsz, ennél a pontnál jön el a legizgalmasabb időszak. A várakozás időszaka. A végtelennek tűnő idő, amíg az áramszolgáltató emberei telefonálnak, időpontot egyeztetnek, és végre kijönnek. Kijönnek feltenni az advesz órát vagy átprogramozzák távolról, ami lehetővé teszi a napenergia által termelt elektromos áram mérését. Az óra felszerelése nagyjából egy 30 perces munkafolyamat. De ha kész, az azt jelenti, hogy attól a ponttól kezdve lesz teljes a hálózat, használható a napelem rendszer.

HURRÁ! Működik!

Sokszor kérdezik, miért nem az advesz óra felszereléséig tart a szerződés? Erre a válasz egyrészt az, hogy itt már nincs ráhatásunk az ügymenetre, másrészt az advesz óra felhelyezése nem a mi felelősségi körünkbe tartozik, ez az áramszolgáltató feladata. Ezáltal arra sincs hatásunk, hogy az advesz óra mikor kerül kiszállításra és felszerelésre.

Ez ugyancsak egy olyan folyamat, amire konkrét időtartamot nem tudok mondani. Mennyi idő, amíg a szolgáltató fogadja és feldolgozza a készrejelentést? A tapasztalataink azt mutatják, hogy a napelem rendszer telepítése és beüzemelése összességében 1 hónaptól akár 1,5 évig is eltarthat. Ez minden esetben az áramszolgáltató munkafolyamatainak gyorsaságától függ. Azt azonban tudni kell,

mi minden esetben a lehető leggyorsabb munkát végezzük el, hogy ezt az időt lerövidítsük!

Összességében a két cikkünkből látható, a napenergia hasznosítása egyszerű, de mégis hosszas folyamatokból tevődik össze. Ahol az ügyfeleknek a válláról szinte az összes terhet igyekszünk levenni.

Na de mik is voltak ezek a lépések?

  • Felmérjük a terepet, kiszűrjük a lehetséges buktatókat (amperszám, fázisszám, mérőhely szabályossága)
  • Tervezés (modellezés, inverter kiválasztása, szerződéskötés)
  • Papírmunka (engedélyeztetési folyamatok elindítása, MGT bekérése, tervdokumentáció beküldés-jóváhagyás)
  • Telepítés (napelem rendszer kiépítése, próbaüzem, készrejelentés)
  • Várakozás és az advesz óra telepítése

Sok kis lépés, még több idő, de a haszon mindenképpen azt mondatja velünk, megéri! Amellett, hogy a környezetünkért tehetünk, a pénztárcánkat is kímélhetjük a napelem telepítéssel. Arról nem is beszélve, hogy a szükségességét az állami támogatások is alátámasztják.

Országosan kiterjedt és profi szakembereink mindenhol készek segíteni. Ha napelem rendszer kiépítésén gondolkodsz, akkor nincs más dolgod, mint hogy ajánlatot kérj és vállaljuk a teljes körű ügyintézést.

Megosztás

További cikkek

Napelemes rendszerek túlfeszültség védelme

Napelem rendszert több évtizedre tervez az ember, s ha jól kivitelezett gondosan átgondolt rendszert telepíttetünk, egy gondozásmentes megoldást kapunk és nem kell aggódnunk a meghibásodások miatt. Éppen ezért szükség van rá, hogy a megfelelő védelemmel lássuk el a rendszert, hiszen ki van téve az időjárás viszontagságainak, ami miatt akár komoly károk is keletkezhetnek elektromos eszközeinkben.

Tovább olvasom

A mikrovállalkozások rezsicsökkentésének módosításai

A Kormányinfón kiderült milyen feltételekkel maradhatnak a magyar kiscégek a rezsicsökkentésben. A kkv-kon belül a mikrovállalkozásokra vonatkoznak továbbra is az alacsonyabb energiaárak, viszont fogyasztási korlát mellett, olvassa el a témában írodott cikkünket!

Tovább olvasom

A HMKE-k beépített kapacitása 2021 végére 1127 MW-ra nőtt

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai alapján 2021 végére összesen 134 625 háztartási méretű kiserőmű üzemelt (HMKE) 1127MW beépített kapacitással, ami az előző évhez képest +56% növekedést jelent. A tavalyi évben 46 410 háztartási kiserőművet telepítettek a felhasználók.

Tovább olvasom

Ne csak a villanyszámlát váltsa ki, csökkentse a fűtési költségeit is!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tudja meg Ön is, hogyan lehet a napelemes rendszer a fűtés része!