Miért jobb a kisebb méretű napelem panel? Esettanulmány

A napelem rendszerek piaca az utóbbi években egészen elképesztő módon indult fejlődésnek. Ez azt eredményezte, hogy a napelem panelek teljesítménye ugrásszerűen növekszik. Szinte havonta kapjuk az újabb híreket, miszerint ismét nagyobb teljesítményű napelemet dobtak piacra.

Ez leginkább annak köszönhető, hogy egyre több gyártó használja már a monokristályos napelem paneleket, PERC technológiával. Ami lehetővé teszi az egyre nagyobb hatékonysággal való termelést. Jelenleg egyébként a hazai piacon a 450W-os teljesítményű napelem panel számít az egyik legnagyobbnak.

De meggyőződésünk, hogy a közeljövőben ez a szám is tovább fog nőni és hamarosan akár 600 W-os napelem panelekről is beszélhetünk a lakossági piacon.

Most azonban szeretnénk szemléltetni azt, amit szóban is mindig elmondunk. Hogy miért ne dőljünk be a nagy teljesítménnyel kampányoló kivitelezőknek. Ugyan sokat ígérnek nekünk, ami valóban igaz, de arról sokszor elfelejtenek tájékoztatni, hogy a nagy teljesítmény nagy méretekkel párosul. Az átlagtól sajnos jóval nagyobb méretekkel. De erről még később beszélünk.

Példának okán adott a képeken látható, 10*10 méteres „Kádár-kocka” épület, amelynek 2 használható tetőfelülete van, az egyiken egy tetőtéri ablakkal. Az egykori leggyakoribb magyar lakóházi építési forma, amely az egész országban, kb 844 000 darabbal emlékeztet minket a szocializmusra. Ezért hoztam ezt az épületfajtát. Mivel ilyennel találkozhatunk a Dél-Alföldön, Észak-Magyarországon, vagy épp a Dunántúlon egyaránt.

Ha szeretnéd kiszámolni, neked mennyibe kerülne egy napelem rendszer, tekintsd meg a rendszer árainkat!

Rendszer árak

Jolywood napelem panel, a joly joker?

Visszakanyarodva a napelem rendszerünkhöz. Az első képen látható megoldást úgy terveztem meg, hogy azon egy Jolywood napelem panelekből álló, összesen 7,22 kWp teljesítményre képes rendszert telepítettünk. Ez 19 db 380 W-os panelt jelent, így éves szinten 8630 kWh termelést prognosztizálhatunk. A panelek mérete jelen esetben 1768*1042 mm, tehát nem tér el az átlag panelmérettől, cellák darabszámától.

Amikor a méret a lényeg!

A második képen a nagy teljesítményű CanadianSolar 450 W-os paneljait terveztem az ingatlan tetejére. Sok kivitelező próbálja meg eladni ezeket a hatalmas teljesítménnyel dolgozó monocellás napelem paneleket. De arról már nem tájékoztatják az ügyfeleiket, hogy ezen termékek méretei is arányosak a teljesítménnyel. A példában bemutatott CanadianSolar panelek mérete 2108*1048 mm, tehát 30 cm-rel magasabbak, mint a Jolywood napelem paneljai. 

Az első képen látható, kompakt méretű Jolywood panelek teljesítményét 16 darab 450 W-os CanadianSolar panel lenne képes produkálni. Azonban a pirossal kiemelt részeknél látható, 16 darabot fizikailag nem lehet telepíteni a tetőre. 

Továbbá fontos megjegyezni, hogy ha a lehetőség meg is lenne rá, hogy feltelepítsük a 16 darab Canadian monokristályos napelem panelt, akkor az összes teljesítményt egybevetve sem lenne képes éves szinten, csupán 8520 kWh áram megtermelésére. Szemben a Jolywood N-Type TOPCon Bifacial 8630 kWh-jával szemben. Ha pedig pontosítok, akkor azt látni, hogy a Canadian rendszer 7,2 kWp teljesítményre képes és ha erre az értékre kerekítem le a Jolywood 7,22-es értékét, akkor is 8606 kWh a végeredményem. Ez éves szinten közel 100 kWh a kisebb méretű- és csúcsteljesítményű Jolywood napelem panel javára.

 Ha szeretnél ajánlatot kérni, itt megteheted!

Akkor most hány napelem panelt tudok feltenni?

A harmadik képre azt az esetet teremtettem meg, ami a valóságban kivitelezhető lenne. Így látszik, összesen 12 darab 450-es panel fér fel a tetőre. Ezzel azonban teljesítménycsökkenés várható, hiszen a 12 darab, hiába monokristályos napelem panelről beszélünk, csupán 5,4 kWp teljesítményt fog generálni. Ez azt jelenti, hogy éves szinten 6440 kWh termeléssel számolhatsz. 

Ez azt jelenti, hogy hiába a nagy teljesítményű monokristályos napelem panel, a méret miatt –2190kWh éves termeléssel kell számolnod!

Ez jelentős teljesítménycsökkenés a nagy méretű napelem panel kárára!

Mi lenne ha…?!

Érdekességképp még megnéztem egy harmadik verziót is, amelyben vélhetően a Jolywood HD120N napelem panelnek kellett volna „veszítenie”. Bár ugye ez nem verseny, csak egy összehasonlító riport.

Tehát a CanadianSolar javára levettem a tetőről az ablakot, hogy nagyobb hasznosítható felületet kapjak. Ezzel immáron 14 darab 450W-os panelt tudnánk felszerelni a képzeletbeli ügyfelünk házára. Ezzel napelem panelszámmal már 6,3 kWp csúcsteljesítményt kapunk, évi 7480 kWh termeléssel. Azonban ez még mindig elmarad a Jolywood 8630 kWh-jától. 

És arról még nem is beszéltem, hogy abban az esetben, ha eltüntetem az ablakot, úgy már 20 darab Jolywood monokristályos napelemet tehetünk fel.

Látható tehát, hogy a nagy teljesítményű napelem panelek ugyan sokat ígérnek, de alapvetően a lakossági felhasználók számára nem minden esetben jelentik a legjobb megoldást. Ha tetőre kell napelem rendszert tervezni, akkor legalábbis biztosan. Ha valaki mégis a nagy teljesítménynek szeretne hódolni, annak azt javaslom, hogy a talajra való telepítés lehetőségét fontolja meg.

A tetőre való telepítésnek ráadásul van egy további fontos tényezője!

Van ugyanis egy olyan szabvány (a Jolywood termékeinél egészen biztosan, de feltételezzük, hogy az összes napelem panelgyártó elvárása ugyanez), amelyet sajnos itthon kevesen tudnak. Eszerint a 2 méternél nagyobb méretű panelek telepítésénél a szokásos 2 helyett 3 sínnel szükséges alátámasztani a napelemeket.

A tapasztalataink azt mutatják egyébként, hogy ezt a kivitelezők nagy része nem teljesíti, pedig ez a mulasztás alapvetően a garancia elvesztésével járhat!

Ezért figyelj oda, amikor egy kivitelezővel/üzletkötővel egyeztetsz a részletekről! Rendkívül kellemetlen és súlyos költségvonzata is lehet egy ilyen mulasztásnak, ha egy esetleges meghibásodás bekövetkezik. Így ha a nagy teljesítményű rendszerben hiszel, akkor feltétlenül a talajmenti telepítést részesítsd előnyben!

A napelem piacnak tehát egyre több szereplője van, ami egyre inkább élesíti a versenyt. Polikristályos napelem, monokristályos napelem, 350 W, 450 W, 5 kWp, vagy 8 kWp? Rengeteg szám és még több változtatási lehetőség. Tudjuk, hogy a választás nem könnyű, ezért mi a PV-SUN-nál úgy gondoljuk, egyedül nem is lehet tökéletes döntést hozni! Ha napelem rendszer telepítésén gondolkodsz, kérj szakértői támogatást, számoljátok ki együtt, hogy mi lenne Neked az optimális!

Ha szeretnél többet megtudni a napelem rendszerekről, kövesd a blogunkat!

Amennyiben pedig árajánlatot szeretnél, itt kérhetsz visszahívást!

A PV-SUN garantáltan a legjobb napelem rendszert szállítja Önnek. Legyen szó napelem panelről, vagy napelem inverterről, hőszivattyús fűtésről egyaránt!

Küldje el ajánlatkérését, és felvesszünk Önnel a kapcsolatot!

Ajánlatot kérek

Megosztás

További cikkek

Napelemes rendszerek túlfeszültség védelme

Napelem rendszert több évtizedre tervez az ember, s ha jól kivitelezett gondosan átgondolt rendszert telepíttetünk, egy gondozásmentes megoldást kapunk és nem kell aggódnunk a meghibásodások miatt. Éppen ezért szükség van rá, hogy a megfelelő védelemmel lássuk el a rendszert, hiszen ki van téve az időjárás viszontagságainak, ami miatt akár komoly károk is keletkezhetnek elektromos eszközeinkben.

Tovább olvasom

A mikrovállalkozások rezsicsökkentésének módosításai

A Kormányinfón kiderült milyen feltételekkel maradhatnak a magyar kiscégek a rezsicsökkentésben. A kkv-kon belül a mikrovállalkozásokra vonatkoznak továbbra is az alacsonyabb energiaárak, viszont fogyasztási korlát mellett, olvassa el a témában írodott cikkünket!

Tovább olvasom

A HMKE-k beépített kapacitása 2021 végére 1127 MW-ra nőtt

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai alapján 2021 végére összesen 134 625 háztartási méretű kiserőmű üzemelt (HMKE) 1127MW beépített kapacitással, ami az előző évhez képest +56% növekedést jelent. A tavalyi évben 46 410 háztartási kiserőművet telepítettek a felhasználók.

Tovább olvasom

Ne csak a villanyszámlát váltsa ki, csökkentse a fűtési költségeit is!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és tudja meg Ön is, hogyan lehet a napelemes rendszer a fűtés része!